A kaland már itthon elkezdődik!
Ismerkedjünk közelebbről a Budapest-Bamakó autós rallival, amelyen Ferencz Zoltán főtörzszászlós kollégánk többször is ott volt. Bár az első út – mint mondja -, erősen megviselte, azóta is rajthoz áll, mégpedig nem is a túra, hanem a verseny kategóriában. Január 17-e és 30-a között úton, és úttalan utakon tizennyolcezer kilométert megtéve huszonkettedikek lettek verseny kategóriában. Hogy mi vonzza, azt halljuk tőle.
Amatőrből profi
- Hogy egyáltalán indultam, és hogy a verseny kategóriában, az egymásból következik és véletlen. Mire döntöttem a részvétel mellett, túra kategóriában elfogyott a nevezési keretszám, és arra is igen rá kellett dolgozni, hogy verseny nevezési lapot szerezzek. De már ilyen problémák esetén is beindul a segítséglánc, ami végigkíséri a készülődéstől a megérkezésig az utat: utolsó pillanatban sikerült. És itt a titka a vonzásnak is: a szerzett barátok, az összetartozás, az önzetlen összmunka. A verseny tulajdonképpen egy nagy játék, ahol a versenylapon megjelölt tájékozódási pontokat kell érinteni. Ebben az esetben egy-egy betűt kellett megkeresni a helyszínen, amit a szervezők a legkacifántosabb helyre írtak fel - víztorony tetejére, vagy a bazársor végében omladozó falra, szikladarabra -, és amelyeket hibátlanul összeillesztve kaptuk meg a végső feladatot. Az első ilyen azonosítási pont már a Bakonyban megvolt, de Afrikában, ahol úttalan utakon haladtunk, ahol még a helyiek is bajban vannak a – szó szerint szélfútta terepen -, ott néha nagyon nehéz dolgunk akadt.
Teréz anya - díj
- Hányan, és milyen autóban ültetek?
- Négyen voltunk, már korábbi ismerősök, és az én 1993-as Mitsubishi Pajerommal „Alanatour Afrika Team” csapatnéven utaztunk. Terepen csak én vezettem, én ismertem ugyanis a járgányom gyenge pontjait…
- Nem tudom, itt az külön adrenalinpumpa, ha valami kőkorszaki Flinston-kocsival vágnak neki az útnak, ami talán célba sem ér?
- Nem szó szerint, de többnyire valóban nem extra autók alkotják a konvojt. Bár az első út óta ez is változott, most volt egy-két szerelő kísérőautó, hallottam olyat is, hogy célirányos vezetési és tájékozódási edzést tartottak indulás előtt, ők nem magyarok voltak. Persze fontos, hogy legalább egy ember tisztában legyen az autó anatómiájával, és jó, ha a többiek is tudnak segíteni apróbb bajok esetén. A futam nagyobb ismertsége révén az idén szerencsére támogatót is tudott szerezni a csapatunk, ez megkönnyítette az autó felkészítését is. A kaland már itthon elkezdődik, amikor mondjuk a járgány pár nappal az indulás előtt még kosárban van, azaz darabjaiból kell felépíteni, és csodával határos módon talpra is állítjuk.
- A túra karitatív jellege megmaradt?
- Igen, sőt nagyobb jelentősége lett és célirányosabb. Most már igazából tudjuk, hol, mire van szükség, a kisebb használati tárgyaktól kezdve – elemlámpa, gyermekruha, iskolaszerek – a kútfúró berendezésekig, vagy a szegények kórháza műszereinek bővítéséig. A nagyobb eszközöket felirattal, címzéssel ellátva már itt Budapesten felpakolhatták egy kamionra az adományozók, és a megjelölt helyen lerakták. Még ha csak elvileg is, de jó érzés tudni, hogy elnyertük a Teréz-anya jótékonysági díjat.
Változó Afrika
- Ismered már Afrikát?
- Csak valamennyire, de nagyon el tudja varázsolni az embert. Igaz, nézelődni csak visszafelé tudunk, mert a célig nagyon feszített a tempó, volt, hogy egy perc késés miatt nem akarták igazolni a napi távunkat. Szerencsére elfogadták a fényképet és azok „vallomását”, akiknek az elakadt járművét segítettünk megjavítani. Ami Afrikát illeti, szinte minden nap, minden napszakban más arcát mutatja. Más az emberek tempója, más illatok vannak és szokatlan hangok, amire ébredünk. Az emberek kedvesek és segítőkészek, persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bamakó túra nekik eseményszámba megy, hiszen bevételhez juttatja őket autószerelés vagy apró csecsebecsék értékesítése révén. Az egész település felbolydul, sokan a falu szélén integetve, köszöntve várnak.
- Emlékszem, az első utazás alkalmával nagyon nehezen hagytad itt az egyéves kisfiadat. Mit szól újabban a család?
- Őszintén szólva az első, nagyon kemény futam után nem készültem újra elindulni, mert azért a munkában és – valóban: otthon, a családban is helyt kell állni. Aztán ahogy szépültek az emlékek és közelgett a január úgy kezdett egyre jobban izgatni a kaland, aminek persze nem tudtam ellenállni – másodszor is nekivágtam. Tavaly nyáron egyszer rápillantottam a kedvesem, Dóri alakjára, és annyit kérdeztem: csak nem? De – mondta -, mire megjössz Bamakóból, ő is megérkezik. Ebből tudtam, hogy számít arra, hogy harmadszor is vágyni fogok a túrára, és el is enged - várandóssága ellenére. Nagyon jólesett, hogy így reagált, és elfogadja hobbimnak ezt az egyetlen szórakozást. Valóban, február 20-án megszületett második kisfiúnk, Marcell. Leventének pedig most már tudok mesélni az afrikai kalandokról, aki időnként nemes egyszerűséggel csak annyit mond: jó, akkor holnap Bamakóba menjünk inkább, ne a nagyihoz….
