HTML

Bemutatkozás

Ez + az. Komoly és vidám. Elgondolkodtató és feledhető....

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

 

Harcképesen, önállóan, megingathatatlanul

 

 

A sorsát nem kerülheti el senki. Bár a beteljesedéshez kéznél kell lenni a szükséges tudásnak, elszántságnak, szakmai önéletrajznak, de álljon lesben a véletlen is, és főleg a tettek. Valamennyi említett tényező jelen volt Gyurcsánszkiné Illés Edina életében az elmúlt év tavaszán, amikor is felvételt nyert a Vám- és Pénzügyőrséghez, egészen pontosan a Vám- és Pénzügyőr Iskola tanulmányi- és képzés-szervezési osztályára. Régi álma vált valóra, ugyanis szülei – ma már nyugdíjasok –, hivatásos pénzügyőrök voltak a keleti végeken: Illés György zászlós és Illés Györgyné (született Orosz Klára) törzszászlós. Ők Csengersimáról, az uniós csatlakozás előkészületeinek során, az átszervezés előtt ötven százalékos munkaképesség csökkenéssel mentek megérdemelt pihenőre.

 

Kettő és fél pénzügyőr

-          Csinosak, szépek vagytok, makkegészségesnek tűntök – nem bántátok meg ezt a döntést? – fordulok az „öregekhez”.

-          Huszonöt év a placcon nem múlik el nyomtalanul, a szervezet kimerül. Mindkettőnk egészsége törékeny - még ha nem látszik is -, vigyáznunk kell arra, ami megmaradt – mondja György, aki sorkatonai kiképzés után Záhonyban lett útlevélkezelő, majd átszegődött a pénzügyőrséghez. Így ismerkedtek meg Klárával, aki már pénzügyőrként szolgált a határon. Szerelem, esküvő, majd költözés a csengersimai szolgálati lakásba, ami természetesen állomáshely változással is járt.

-          Jómagam nagyon ritkán voltam a placcon úgynevezett „talpas finánc” – veszi át a szót Klárika -, magyarul: mindig irodai munkát végeztem, de később a váltószolgálat engem is megviselt - mondja. Amikor ’simára kerültünk, én voltam az egyetlen szakképzett pénzügyőr nő a hivatalnál, sokszor szolgálaton kívül is riasztottak tolmácsolni, jegyzőkönyvezni, személyellenőrzést végezni. Kezdetben csak határsáv forgalom – nappali -, volt ugyan, de 1980-ban nemzetközivé nyilvánították Csengersimát, ettől kezdve sokszoros volt a munka, és én is váltószolgálatban dolgoztam. Nem volt ritkaság, hogy amikor Gyuri éjszakára ment, kézen fogta a kicsi gyerekeket, kibuszozott velük a határra én meg a szolgálat végeztével hazahoztam őket meséli.

-          Talán itt gyökerezik Edinának az a vágya, hogy pénzügyőr legyen. Te hogy emlékszel? – fordulok a „félpénzügyőrhöz”, ugyanis ő nem hivatásos, de közalkalmazottként is teljes értékű tagja a testületnek.

-          Pontos elhatározási idő nincs, de az megmaradt bennem, hogy édesanya nagyon csinos volt az egyenruhában, másrészt mindig mondta, imádja amit csinál, sosem volt ideges – vagy csak nem mutatta. Ilyennek láttam édesapát is, olyan békés, szép gyerekkorunk volt, hogy azóta is ebből táplálkozunk. Ráadásul sok családi- és gyerekrendezvény volt a hivatalban, pénzügyőr kirándulás, tábor, ahol jól éreztük magunkat. Rolandot, az öcsémet nem fogta meg a pénzügyőrködés, de én elhatároztam, hogy mindenképpen a szüleim nyomdokaiba lépek.

 

Ők azonban nem pártfogolták az ötletet. A körülmények, lehetőségek ugyan megváltoztak, de nem akarták kitenni lányukat a határszél szeszélyes és veszélyes munkájának.  Így hát Edina középiskola után elindult „diplomavadászatra”. Zongorán, fuvolán és furulyán játszik, így adott volt a tanítói ének-zene szak. Aztán fejlesztő pedagógusi, majd közoktatási vezetői képesítést szerzett és szakvizsgázott is. Németül és angolul beszél, „menet közben” pedig begyűjtött pár uniós oktatás-képzési tanúsítványt is. Budapestre költözött, 2006-ban férjhez, ment, párja, Tamás térképész. Lakást vásároltak, amit szépen felújítottak, berendeztek, de nem volt kerek a világ: Edina nem érezte jól magát a munkahelyén. Rákoskeresztúron tanított egy általános iskolában, és sokszor foglalkoztatta a pályamódosítás, amikor csengett a telefonja…

 

Iskolából - iskolába

-          Édesanya volt, kérdezte, mit szólnék egy testületi pályázathoz? Hogy mit? Azt hittem kiugrok a bőrömből! A testületi honlapon a VPI oktatási osztályára, főelőadói munkakörbe szólt a kiírás, és nekem minden szükséges végzettségem megvolt hozzá! Csak időből volt kevés, egészen pontosan huszonnégy óra. Legalább nem volt időm tétovázni: azonnal fogalmaztam, csatoltam, mellékeltem, csomagoltam, telefonáltam, és személyesen vittem be a pályázatot. Talán szerencse is, mert azon nyomban váltottunk néhány mondatot, a jelenlegi osztályvezetőmmel. Hamarosan behívtak felvételi elbeszélgetésre, melynek pozitív eredményéről az értesítést nem sokkal később megkaptam,  a folytatás látható. Édesanya megint segített…

-          Hát hogyne segítettem volna, mikor tudtam a megmásíthatatlan vágyadról, ráadásul sajgott a szívem, hogy nem valami jól érzed magad a pedagóguspályán – mondja Klárika, és a szemében a szeretet tükröződik.

 

Edina következetesen édesapát és édesanyát mond, gyakran szóba kerül a „sokoldalú” testvér, Roland, akinek saját kezűleg készített, arisztokratikus stílusú ebédlőasztalát nem győzöm csodálni. Egyébiránt ő idegenforgalmi területen dolgozik, de – az asztalos mesterségen kívül -neki is van még pár kenyérkereső foglalkozás a tarsolyában. Edina férje is munkamániás, ő is fellélegzett, hogy felesége végre megtalálta azt a munkát, amit kedvvel, örömmel végez. Szóval, valami egészen bensőséges, ragaszkodó családkép rajzolódik ki előttem, ahol minden, mindenki a helyén van. Érdekel is, hogy néz ki a csengeri ház (azért nem szülői ház, mert a gyerekek a csengersimai szolgálati lakásba születtek), amikor összegyűlik a família – mit csinálnak, mit főznek, hogyan töltenek együtt mondjuk egy hosszú hétvégét?

 

Kockapóker és kártya

-          Ilyenkor hosszas izgalom és kívánságműsor van – mondja Klárika. – Ahányan vagyunk, annyi félét szeretünk enni, még főzelék kategóriában is. De nem bánom. Akár két napot is eltöltök az előkészítéssel, hogy amikor együtt vagyunk, legfeljebb fél óra konyhaszolgálat legyen. Késő este, amikor mindenki elvonul a szobájába, még átnézem a másnapi menüt, megvan-e minden? Nem extrák az ételek, sütik, de finom háziasak, és van választék bőven. Kocsonya, borzaska, töltött káposzta, lapcsánka, tejszin kocka – mindenből annyi, hogy elvinni is tudjanak a gyerekek a hazaiból…

-          De mit csinálunk édesanya? – hangsúlyozza Edina, aztán meg is válaszolja saját kérdését: - játszunk! Kicsit „ügyiratozunk”, aztán naphosszat játszunk, beszélgetünk, nézelődünk, egyszerűen együtt vagyunk! Playstation, kockapóker, kártya – jöhet minden, ami társas, és amin jókat tudunk nevetni. Na jó, néha van egy kis ház körüli munka, de csak nagyon ritkán, mert a portát édesapa mániákusan rendben tartja. Visszatérve egy pillanatra a pesti hétköznapokra, ha elkottyantom magam telefonon, hogy „Tomi a jövő héten külföldre utazik”, akkor édesapa szó nélkül csomagol és utazik hozzám. És nagyon megsértődik, ha nem hegynyi vasalatlannal várom! Ablakot tisztít, függönyt mos, szerel és vasal – mindent a legnagyobb gondossággal és precizitással.

-          Egy pillanatra kanyarodjunk vissza a csengeri családi hétvégékre: milyen érzés, amikor felpakolnak, és a fiatalokkal kigördül az autó az udvarból? – kérdezem a szülőket.

-          Akkor két napig csak szótlanul kerülgetjük, vagy inkább kerüljük egymást – mondja Gyuri. – Én kimenekülök a kertbe, kamrába, Klári meg a házban tesz-vesz. Aztán helyrebillen a lelki egyensúlyunk, és minden rendben.

 

Szakma, jövő – szakmai jövő

-          Edina, mint szárnypróbálgató kolléganőt kérdezlek, hogy érzed magad az Iskolán?

-          Nagyon-nagyon jól, imádom a munkámat! Heten vagyunk az osztályon, nagyon be kell osztani egymás közt a teendőket, hajtós, soron kívüli feladatok is gyakran vannak, de mindig sikerül végrehajtani. Kicsit tartottam attól, hogy van-e megkülönböztetés egyenruhás és polgári alkalmazott között, de szerencsére jó tapasztalataim vannak – legalábbis emberileg. A jogszabályokat pedig nem változtathatjuk meg. Nagyon sokat jelent a varázsszó: köszönöm.  A parancsnok és az osztályvezető részéről is gyakran elhangzik, és ez elégedettséggel tölt el… Az pedig, hogy október 23-a alkalmából külön jutalmat kaptam, nagyon meglepett, és nem csak az örömömet hatványozza meg, hanem a szorgalmamat is.

-          Első pillanattól ment minden flottul?

-          Hogy flottul, azt nem mondom, de nagyon igyekeztem. Igen sok hasznát vettem a tanári előéletemnek – órarend készítésnél főleg -, témáról-témára előkerültek az elméleti tanulmányi ismereteim, és bevallom, eleinte ügykezelésből édesanya is súgott. 

-          Micsoda fordulat: Edina pedagógusból lett „pénzügyőr” – most már csak maradjunk ennél a megfogalmazásnál -, Klárika, te pénzügyőrből lettél pedagógus…

-          Igen, nyugdíjazásom óta óraadó tanárként tanítotok a Csengeri Ady Endre Gimnázium ötödik évfolyamában áruosztályozás és áruismeretet illetve vámjogot. Akkor bukkantam rá a VPI-pályázatra is, amikor szakmai fejlődés, nosztalgia és érdeklődés miatt a testület honlapját böngésztem.

-          Edina, milyen céljaid vannak, mit vársz magadtól a jövőben, és a szakmában?

-          Szeretnék megfelelni a munkahelyemen, saját igényeimnek és elvárásaimnak a hivatásban és a magánéletben egyaránt. Nagyon tisztelem és szeretem a szüleimet, a családomat, és végre megtaláltam a helyemet az életpályámon is. Szeretnék majd unokákat adni édesanyáéknak – de ehhez közelebb kell költözniük, hogy kellőképpen „elrontsák” majd őket. Tettekkel igazolni, hogy méltó vagyok a szüleim hivatásának folytatására. És valójában izgat az államigazgatási és jogi egyetem… Meglátjuk, hogy tudom beütemezni.

-          És ti mit vártok a lányotoktól édesanya, édesapa?

-          Már nincsenek elvárásaink, megbízunk az értékrendjükben. Úgy látjuk, sikerült elültetni mind a két gyerekünkben azt a tisztességet, becsületet, amire alapozva végigviszik az életüket, és ezt nem csak a szakmára, de a magánéletre is értem. Mind a ketten azt csinálják amihez kedvet éreznek, harcképesek, önállóak. Tudom, hogy Edinában milyen pozitív kép él a testületről, és ezt nem lehet megingatni. Amikor nyugállományba vonultunk, mind a ketten megkaptuk a „Testületért” érem arany és ezüst fokozatát, amit Csengersimán se azelőtt, se azóta senki, csak mi. Még ha voltak is buktatók a pályánkon, ez az elismerés önmagáért beszél. Remélem, hogy kellő muníció és erkölcsi háttér ahhoz, hogy büszkék legyünk önmagunkra és a nyomdokainkba lépő lányunkra!

 

                                                                                                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: család riport pénzügyőr

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tollasz.blog.hu/api/trackback/id/tr572317010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása