HTML

Bemutatkozás

Ez + az. Komoly és vidám. Elgondolkodtató és feledhető....

Rovatok

Friss topikok

  • Pöhölyke: Kedves Klári! Mindig örömmel fogadom a barátságos és kiművelt hozzászólásokat! Neked is köszönöm!... (2017.10.16. 21:39) Misztérium
  • abalaux: Végtelenül szomorú... Ez rosszabb, mintha mérgelődős strófákat írnál. Inkább bosszús verset olvas... (2011.08.26. 20:22) Ha egyszer el kell menni...
  • Librigabi: Kedves Erika! Köszönöm a segítségét, megpróbálom Püski Attilával vagy a kiadóval felvenni a kapcso... (2011.07.13. 10:01) Irgalmatlan évek
  • Mutek: Már nagyon várom a friss posztokat, tetszik az oldal! :) (2011.06.18. 13:41) Kiszámolók
  • Pöhölyke: @VKlári: Hát ez lett... (2011.02.20. 16:35) Testlenyomat

Linkblog

 

 

 

Volt nehézség, strapa, bizonytalanság, konfliktus és leépítés, Pintérék - ha már egyszer megfertőződtek -, tovább is adták a pénzügyőr vírust… Pintér László főtörzsőrmester a 17. számú, Vám- és Pénzügyőri Hivatal szemlésze, tizenegy éve viseli az egyenruhát. Édesapja, Pintér József zászlós éppen tíz éve, felesége Erzsébet több mint három évtized közalkalmazotti munka után, két éve nyugdíjas. Tápiószecső egyik kis utcájában, takaros családi házukban találkozunk. Az udvarban karcsú tujasor, lábunk körül három cica dörgölődzik, de „zsemlegombócból” csak Gombóc, a fekete puli üdvözöl. Zsemle – azt mondják – nem vendégfogadásra szocializálódott. Elültek már a galambok, és elhevert a karámban az egy szem, kolbásznak való is.

 

-          Látszik, hogy ennél a háznál a gazda, s a gazdasszony is – még életerős - nyugdíjas, hiszen kívül-belül olyan a porta, mint a patika! Nem irigykednek a szomszédok, hogy ott a két, havi fix, és a kert is, akár egy mintagazdaság?

 

Megvalósult leányálmok

-          Hááát – néz össze a házaspár sejtelmesen -, aki ilyen gondolatra jut, annak csak azt mondjuk, olvassa csak el a tücsök és a hangya mesét. Megdolgoztunk a mostani kényelmünkért, évtizedekig ingáztunk hőségben, hidegben, éjjel, ha kellett túlmunkát is szó nélkül vállaltunk, két gyermekünket, Katit és Lacit sem volt könnyű így felnevelni. Akkoriban mi irigyelhettünk volna másokat – mondja az asszony.

 

-          Ma, aki nem rest, sok helyen utána nézhet, mi is az a Vám- és Pénzügyőrség – de hogy bukkantál rá te Erzsike, szinte kislányként, aki épp, hogy letetted az iskolatáskát?

-          Épp hogy, valóban, de rögtön vállaltam is állást Pesten, ami nem nagyon vált be. Egyik falubeli lány dolgozott a testületnél, ő keltette fel a kíváncsiságomat, hát egyszerűen csak bekopogtam a Fővárosi Parancsnokságra. 1969-ben vettek fel leírónak, az V. kerületi szakaszra. Ott már nagyon tetszett, jól éreztem magam. A vonaton sok ismerős fiatal utazott együtt, beszélgettünk, Józsi Tóalmásról járt Pestre dolgozni, Rákoson szállt fel a vonatra, akit én bizony kinéztem magamnak, és óvatosan becserkésztem. 1970-ben esküdtünk meg, ide, a szülői házunkba jött „menyecskének”, négy év múlva fogtunk építkezésbe.

 

József, a férj állami intézménynél dolgozott szakiparosként, de a rendszerváltás átszervezései az ő állását is megingatták.

-          Már addig is hallottam a feleségemtől a pénzügyőrségről – folytatja a történetet Józsi -, nagyon örültem, hogy jól érzi magát, így mikor javasolta, hogy próbáljam meg a felvételt, nem kétkedtem. Az életkorom miatt éppen becsusszantam még, és a Központi Járőrszolgálati Parancsnoksághoz kerültem állományba. Voltam minden: kapus, értékkísérő, felderítő, piacon akcióztunk, mentünk éjjel-nappal, országszerte. Hogy az előző kérdéshez visszatérjek, akkor senki se irigyelt, amikor vidéki szolgálatban három napig le se került a lábamról a surranó, vagy amikor számtalanszor éjfél után, gyalog baktattam hazafelé a vasútállomásról. Egy alkalommal a vaksötétben hirtelen szembevilágít egy rendőr, igazoltatott, kinyittatta még az aktatáskámat is, csak akkor döbbent meg, amikor meglátta benne a pisztolyt. Én csak megvontam a vállam: szolgálatból jövök! Ettől kezdve csak megsüvegeltek messziről.

 

A három biztos

-          Ó, hány ilyen meglepetés volt még! – élénkül meg Erzsike arca. - Amikor a vonaton olvastam a Pénzügyőrök Lapját, összesúgtak a szemközt ülők, vagy valahol egy tisztviselő kezébe került a személyi igazolványom, abba úgy volt bevezetve a munkahely, hogy PM Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokság. Sok ügyintézés felgyorsult, sok ajtó megnyílt, pedig meg se szólaltam!

-          Ma is így van ez? – fordulok a trónkövetelőhöz, ifjabb Pintérhez, Lászlóhoz.

-          Manapság nem olyan feltűnő sem az egyenruha, sem a pénzügyőr szakma. Szerintem az emberek manapság nem ilyesmire kapják fel a fejüket.

-          Akkor miért választottad a szüleid pályájának folytatását?

-          Semmi más foglalkozás soha meg nem fordult a fejemben, nem választás volt, hanem döntés. Nem volt kérdés, hogy népszerű, jól fizető, kényelmes-e? Magától értetődött a bejárás, az egyenruha, a kötöttségek, a fegyelem. Ez volt a minta. A szüleim aktív idejében még a hármas egységre is mérget lehetett venni: biztos állás, jó pénz, korai nyugdíj. Ma már egyik sem feltétlenül igaz, mégsem tudnék mást elképzelni magamnak… Amikor a technikusi minősítő oklevelemért bementem az iskolába, élesen emlékszem, megdicsért a tanárnő, mert öltönyben voltam. Na – gondoltam -, nem egészen az oklevél miatt öltöztem ki, hanem mert innen egyenesen a felvételi elbeszélgetésre megyek a pénzügyőrséghez! 1998. július 1-jén tettem esküt, ez az okmány attól fogva itthon függ a falon, bekeretezve.

-          Emlékszem – szól közbe a mama -, kicsi korában néha kényszerűségből bevittem Lacikát a „dolgozóba”, ahogy ő nevezte. Tértivevényeket, iratokat bélyegzett, nagyobbacska korában volt, hogy akár ötven borítékot is megcímzett ültő helyében. Vagy kézen fogta a postajáratos, és elvitték a küldeményeket. Megvolt csendben, segített, mindenki jól járt. Most már nem annyira csendes, az jellemzőbb rá, hogy mindenről, minden körülmények között nyíltan megmondja a véleményét. Mióta pénzügyőr, több vámhivatalnál volt, és a költözködések miatt Budapest szinte minden pontján, de ez nem jelent számára problémát. Ha szabadságon van, pár nap múlva látom, hogy nem tud mit kezdeni magával. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy megállja a helyét!

 

Dolgozni pontosan, szépen…

-          Tavaly – kanyarodik vissza a beszélgetés fonalához László -, negyedmagammal a hivataltól másfél hónapot töltöttünk vezényeltként Ártándon. Nem volt sétagalopp – ahogy mondani szokták -, de eredményesek voltunk csapatban. Azon a környéken olyan egészséges, pozitív kötődés van az egyenruhához, tisztelet, elfogadás övezi, szinte minden pénzügyőr családjában volt, vagy van rendőr, határőr vagy pénzügyőr. Egyfajta mérce, színvonal az egyenruha, a legjobb értelemben.

-          És itt, a hivatalban? Mik a terveid, rövidebb, hosszabb távon?

-          Terveim?

(Sejti – dehogy sejti: jól tudja, mire gondolok, de úgy tesz, mintha…)

 

-          Dolgozni akarok. Hála a pályakezdő éveimnek, amikor három „öreg finánc” a szárnyai alá vett, és türelemmel bevezettek a szakmába, értem, és szeretem, sőt, ki merem jelenteni, már jól is csinálom, amit csinálok. Elvégeztem a „Harmat Egyetemet”, nekem ennyi elég. Jó a kollektíva, jók a főnökök – mindkét oldal tudja a kötelességét, tudja, mikor kell belehúzni, meddig szabad elmenni humorban, haverkodásban, ezt betartjuk. Bőven megfelelne nekem, ami egy német, vagy osztrák vámtisztviselőnek: reggel blokkol a bejáratnál, az asztala bal oldalán van hetven centi magas iratcsomó, azokat tempósan, hibátlanul elintézi, és estére átrakja készen, az asztal jobb oldalára. A munkaidő lejártával veszi a kalapját, és jókedvűen hazamegy a családjához… Hónap végén pedig megkapja az igen tisztességes fizetését.

-          Semmi törekvés, semmi ambíció? Az RTF-el sem kacérkodtál soha?

-          De. Kacérkodtam. Az ambícióm pedig annyi, amit az előbb elmondtam. Ilyennek is kell lenni, valakinek.

-          És akkor - mi lesz belőled?

-          Hát – most már lassan zászlós. Remélem!

 

Papa, mama csak csendben pillog – velem együtt.

-          Én mondtam, hogy ha a testületnél vinni akarja valamire, akkor tanulnia kell – sopánkodik az édesanya. – Engem is a nagy fejlődés szorított ki a munkából, amikor elárasztotta a testületet a rengeteg számítógép. Remélem, Laci egyszer átértékeli a mostani álláspontját!

-          Gondolom, azért a szakmai terhelés nagy. Plusz napi ingázás ugyebár. Mi kapcsol ki, mi frissít fel?

 

Fizikai, lelki harmóniában

-          A történelem érdekel – válaszolja László -, akár szépirodalmi, akár dokumentum regényekről, ilyen jellegű tanulmányról van szó. Ken Follett könyveit olvasom a legszívesebben, eddig rendszeresen jártam úszni, de újabban az utcánkban lévő edzőtermet látogatom hetente háromszor - csak van látszata, ha a kötelező szűrővizsgálaton az orvos javulást észlelt az eredményeimben! Heti egyszer pókerezek a haverokkal, nem kell megijedni, gyufaszálban játszunk! Nem árt jónak lenni ebben a játékban, mert nagy gáz, ha elsőnek esik ki az ember, elég büntetés végignézni tétlenül, amíg a másik hat lejátssza a partit, nem igaz?

-          És te jó vagy?

-          Rendszerint én játszom a „head up”-ot (fejjel fel!), változó végeredménnyel. Egyébként szívesen nyírok itthon füvet, nyáron saját kezűleg felújítottuk a házat. Imádom a focit, a buli kedvéért akár külföldre is kimegyek haverokkal egy-egy meccsre. És amúgy is: évente egyszer egy külföldi utazás, aminek a költségét egész évben spórolom össze.

-          Az igaz, nagy fogtechnikusok a fiúk – kocogtatja meg a fogát Erzsike -, de inkább így legyen, mint hogy haszontalanságokra pocsékolják a pénzt. Csak lenne már unokám! – sóhajt fel sóvárogva.

-          Anyukám, annak is eljön az ideje! – hárítja el, gondolom nem először az óhajt László. - De abban biztos lehetsz, ha egyszer megnősülök, akkor az egyenruhában fog megtörténni!

 

Folytatva az esküvői képzelgést, biztos lesz ott is utánozhatatlan, pihekönnyű hájas tészta, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású, finánc látta gyümölcspálinka, netán galamb-, vagy tyúkhúsleves – és mindenek fölött családi összetartás és szeretet. Aztán jöhet az újabb trónkövetelő!   

 

                                                                                                    

 

 

 

Címkék: család riport pénzügyőr

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tollasz.blog.hu/api/trackback/id/tr382303966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása