- Alszol? – kérdezte, de a párna nem válaszolt.
- Alszol, kedves párnám? – gyúrta meg a tollakat a vánkosban gyengéden.
- Nem, csak meg vagyok sértődve – hallatszott.
- Ugyan miért?
- Késtél! Nagyon vártalak, hiányoztál. Azt hiszed a párnáknak nincs lelkük, ők nem ragaszkodóak? Olyan régi barátok vagyunk, aggódtam érted! – duzzogott a párna, de azért selymesen odasimult Máté arcocskájához.
- Bocsánat, erre nem gondoltam! – szólt belátóan Máté. - Vendégek jöttek, és a szüleim megengedték, hogy egy kicsit tovább maradjak fenn. Ha akarod, engesztelésül most én mesélek neked erről az estéről, különben is van mit – kuncogott sejtelmesen.
- Micsoda kényeztetés! – ujjongott a párna, és mindjárt megbékélt. – Halljam azt a mesét, izgalmas? És mikor találtad ki? – sürgette kis gazdáját.
- Hát, igazából nem is mese, hanem igaz történet, de erre szokták mondani: ilyen csak a mesében van! Tudod, az egész ott kezdődik, hogy engem meg a testvéremet kis korunktól arra tanítottak, hogy szépen együnk, igyunk, illedelmesen viselkedjünk az asztalnál, ne beszéljünk tele szájjal, meg ilyesmi…
- Mi ezzel a baj? – kérdezte a párna. - Van egy csomó illemszabály, amiről már én is szólni akartam, csak mindig elbohóckodtuk az időt alvás előtt.
- Jó, egyszer majd elmondod, de most én beszélek! Szóval, megjöttek a vendégek, anya főzött egy kávét, apa meg kikészítette nekünk, gyerekeknek az üdítőt. Egyszer csak hallom, hogy Csám néni – így neveztem el magamban –, úgy szürcsöli a kávét, mint egy gőzgép. Ne mondd, hogy azért, mert a kávé forró – előzte meg a párna esetleges védelmezését Máté -, másoknál ezt sohasem tapasztaltam. Meg egyébként is, Csámék a hideg vizet is szürcsölik. Sőt – a levest, meg a kompótot is!
- Tényleg? – kérdezte megütközve a párna. Akkor nevezhetnénk őket Szűr-éknek is, nem igaz? Mondjuk Szür Csilla, Szür Csabi, Szür Csongor? Jól hangzik mi? – tette hozzá kicsit gonoszkodva.
- Ez így eszembe se jutott! Hangosabban csámcsognak, mint szürcsölnek… Vagy egyformán. Mind, egytől egyig! De akár Szürék, akár Csámék, hogy rokonságban vannak egymással, az biztos! Csak bámultam, először azt hittem rosszul hallok, vártam is, hogy apu mikor pirít rájuk, de képzeld, egy szót sem szólt. Ez nem igazság! Én állandóan azt hallom: ne egyél a szobában, ne vegyél egyszerre sokat a szádba, csukott szájjal rágjál, várd meg, míg lenyeled, aztán szólalj meg – és így tovább. Anyu meg folyton azt prédikálja, ha valami véletlenül leesik, vagy kifröccsen a terítőre: egy kanálba nem fér bele két kanállal, nem veszed észre? Kevesebbet meríts! Ezek meg itt csámcsognak, szürcsölnek, nyitott szájjal rágják a ropit, a rágógumit, fogat piszkálnak ciccegve, és mégsem szól rájuk senki. Már éppen nyílt a szám, na, majd én figyelmeztetem őket az illemre, de amikor apura néztem, ő szinte elpirult, és úgy szikrázott a szeme, hogy jobbnak láttam meg se mukkanni. Inkább elfordult, úgy tett, mintha süket lenne, vagy nem történt volna semmi. Persze mind a ketten tudtuk, mire gondol a másik. Te érted ezt a megkülönböztetést? Másnak miért szabad, nekem miért tilos?
- Igazán szeretnél csámcsogni és szürcsölni? – kérdezte kis csalódással a hangjában a párna.
- Hááááát…. Tulajdonképpen nem. Nagyon ronda, valóban. Gyerekektől is, de felnőttekről aztán igazán nem gondoltam volna.
- Tudod, valamikor ők is voltak gyerekek. Ezek szerint a ti vendégeiteket nem tanították meg a szüleik, hogyan illik enni, inni, viselkedni. Nem szidták meg őket sokszor, ahogy téged, amiért eleinte haragudtál. Viszont nem csámcsogsz, nem szürcsölsz se odahaza, se vendégségben ugye? Sőt felkapod a fejed ilyen buta viselkedésre. És azok a szülők, akik ezt kiskorukban nem tanulták meg, nyilvánvalóan a gyereküknek sem tudják megtanítani. Vagy később megtanulják a saját tapasztalatukból, vagy ők is olyan neveletlen felnőttek lesznek, mint a szüleik.
- Hogy lehet megtanulni később? – kérdezte álmosan Máté.
- Az már nagyon nehéz eset - folytatta a párna. – Óvodában, iskolában, táborozáskor, ha a többiek illemtudóan viselkednek, akkor ez a neveletlenség feltűnő, és a többi gyerek megszólja, esetleg ki is csúfolja az illetőt. Ez szégyenletes dolog. Vagy legközelebb nem hívják meg zsúrra, összejövetelre az ilyen gyereket, mert nehéz elviselni, és félő, hogy a többiek is átveszik ezt a rossz szokást. Valahogy mindenképpen meg kell szokni az illendő viselkedést, és akkor már sokkal jobb, ha otthon, kiskorában szokja meg a szabályokat egy gyerek. Akkor nem kerül hasonló kellemetlen helyzetbe felnőttként társaságban, munkahelyen. Látod, kicsi vagy még, de máris észreveszed, milyen csúnya a csámcsogás, szürcsölés, fogpiszkálás, arra már gondolni se merek, hogy valaki kézzel nyúl a szájába… Brrrrr! – borzongott meg a párna. Az étkezésnek nagyon szigorú szabályai vannak, de csak egyszer kell megtanulni őket! Nagyon jó barátságot lehet kötni például a szalvétával, késsel, kiskanállal, húscsipesszel, pohárral, szívószállal – és így tovább. Például a…
És ekkor a párna meghallotta Máté egyenletes, lassú, mély szuszogását. A kisfiú elaludt. Nem baj – gondolta a párna. – Majd legközelebb erről mesélek ennek az okos gyereknek, akinek legalább feltűnt a helytelen viselkedés, az pedig már fél siker! A másik felét majd hozzátesszük együtt, a szülei, meg én, hogy igazi udvarias, tisztelettudó felnőtt váljék ebből a kisfiúból. Finoman körbeölelte a meleg kis pofikát, és mielőtt ő maga is álomba merült volna, rosszallóan, tagolva dudorászta: ne-ve-let-len Csám-cson-gor, Csám-csa-bi, Szür-csil-la…
