Túl a csúcson
Díszpolgárok
A kisújszállási kölyök még csak azzal tűnt ki a többiek közül, hogy sem kortársai, sem a nagyobbak sem tudták utolérni fogócska, vagy céltalan kergetőzés közben – mondogatta is büszkén a nagymama! József szülei mindketten tehetséges kézilabdázók voltak, apai ágon a kilenc testvér – közülük hat fiú - önmagában kiállított egy komplett férfi csapatot, és a megyében végigverték az összes többit. Idősebb Kolláth József és felesége már csak két gyermeket vállalt, Krisztina, a nővér ugyancsak pénzügyőr. Ifjabb József gyerekként játszott a kisújszállási focicsapatban, majd pesti kollégistaként végigjárta az MTK-t, később öt évre Vecsésre szerződött – ez idő alatt jelentkezett a pénzügyőrséghez -, ahol csoportjukban olyan eredményeket értek el, hogy a játékosokat a város díszpolgáraivá fogadták. Viszont – ahogy mondani szokták – le is amortizálódott ezalatt, mindkét bokájának szalagjai és csontjai súlyosan sérültek, talpalásból adódó egyéb sérülésekkel, többek között orrcsont töréssel (amit természetesen pályán szerzett!) bajlódott. Állítólag az ellenfelek edzői rendre azzal engedték pályára csapatukat, hogy „Kolláthra menni!” – és ezzel a munícióval rúgták-vágták, ahol érték!
Edzésben
1999-ben nyújtotta be kérelmét a testülethez, az 1. számú vámhivatalba vették fel. Már pénzügyőrként, Bozsik Péter kapitánysága alatt próbálkozott a PSE labdarúgó csapatában próbajátékkal, de akkor éppen ki volt a létszám, így nem játszhatott a nagy csapatban.
Viszont négy éven át nyerte a pénzügyőr sport napokat az a fővárosi csapat, melyben József is oszlopos tag volt, ezt az akkori regionális parancsnok oklevélben köszönte meg. Körülbelül eddig tartott a legényélet – hogy a „boldog legényélet”, azt azért nem tesszük hozzá, mert boldog a házasságuk is, Nórával, amely a hetes szám bűvöletében, 2007. o7. o7-én 17 órakor köttetett.
Az EU csatlakozás évében, az átszervezéskor óriási huszárvágással Gyulára költöztek a fészekrakók, hosszú távra tervezve a csodálatos fürdővárosban. Az élet azonban zajlik, Románia uniós csatlakozásával a gyulai vámhivatal megszűnt, azaz beolvadt a békéscsabai fővámhivatalba, majd vezénylés Hercegszántóra, közben tanulás – József elvégzett egy főiskolát, ebből következően tavaly óta érett a tiszti rendfokozatra -, majd áthelyezés jelenlegi állomáshelyére, Kecskemétre. Hogy a futballból mi maradt? Csak a meccsek, amúgy öregfiú módra a kecskeméti, békéscsabai és a gyulai csapatban is. Kötelező edzések nincsenek – igaz, egyik meccs jobb edzés, mint a másik.
Körülbelül ez a közelmúlt, és a jelen – és most lássuk a dicsőséges sport múltat, ami miatt egyáltalán sor került erre a beszélgetésre:
USA Kupa
Az amerikaiak értik, hogyan kell magukra vonni a világ figyelmét: 1997-ben az atlantai Minnesotában a világ négyszázötvenhat csapata, női és férfi, összesen tíz korosztály, a 11-19 évesek mérkőztek meg, futballban. Ennek a világeseménynek volt részese – és ahogy sejtik: csapatnyertese - Kolláth József, a Budapesti Egressy Gábor Ipari Szakközépiskola sport tagozatos tanulójaként, a budapesti szakközépiskolák válogatott játékosa. Első repülő-, hogy ne mondjam: első amerikai útja volt a kisújszállási gyorsasági bajnoknak, közel egy hónapig tartózkodtak kint szállásadó családoknál, konkrétan a torna pedig július 13-19. között zajlott. Hatalmas élményt adott a fiataloknak, hogy az eseményt Pelé, a futballkirály nyitotta meg. A döntőhöz vezető mérkőzések – József térképet mutat -, városnyi méretű, huszonöt pályás sportcentrumban, történtek óramű pontossággal szervezve. Teljesen mások ott a méretek, mint idehaza – emlékszik József -, a létesítményhez saját kórház és helikopter leszállópálya tartozott, két helyszín között akár a repülőtéren, akár a városban vagy metropolis-szerű intézményben kismetró-szerű szerelvények röpítették az embereket egyik helyről a másikra. Végigverték a selejtezők csapatait, az elődöntőt Japán ellen játszották, ahol József gólt is szerzett. A döntőbeli ellenfél, Kanada csapata ellen „csak” játszott, de így is felejthetetlen élményt adott ez a torna. Még ma is féltve őrzi azokat az emlékeket, fotókat, külön a tornáról szóló részletes nyomtatott kiadványt amelyeket kintről hozott, mi több, a pólót, amelyen az összes résztvevő csapat és nemzet fel van sorolva, édesanyja úgy eldugta, hogy „azóta még ki se volt mosva – bocsánat!” – szabadkozik József a fényképezkedéskor. (De miért is kellene kimosni, hiszen nem hordja!)
Ismét bemutattunk egy sorsot, egy életutat, amely példaértékű. A családból, a sportból hozott értékek meghatározzák a munkában való helytállást is. Köszönöm Kolláth Józsefnek, hogy megosztotta velünk sport történetét, és kívánom, hogy szakmai pályafutásában is startoljon el sikerrel, elégedettséggel!
