Valami nincs rendben ezzel a gyerekkel! – tűnt fel abban a pillanatban a párnának, amint Tomi alakja megjelent az ajtóban. Keze, lába – talán az orra is – lóg, le sem fekszik, csak ül az ágy szélén, mint egy szárnyaszegett madár, és szórakozottan himbálja a lábát.
- Mizujs’ Tomika, nem jutott neked dinnyeföld? – humorizált a párna.
- Milyen dinnyeföld? – kérdezte az, gyászosan.
- Nem szó szerint, na – mondta a párna -, tudod, a felnőttek szokták ezt kérdezni, ha meg akarják tudni, miért szomorkodik valaki. Mi történt, hogy így lógatod az orrod?
- Hát – sóhajtott Tomika – csak annyi, amennyi máskor. Mentünk ma délelőtt a játszótérre, a sorakozónál most is Rita párjának akartam állni, de ő nem engem választott. Nem tetszem neki, ő pedig nekem nagyon tetszik!
- És kit választott, ha szabad kérdeznem?
- Andrist, akinek szőke a haja, kék a szeme ráadásul már rövid nadrágban jött oviba, az anyukám rám pedig még a hosszút erőltette.
- Tomika, még csalóka a tavasz, hűvös van, amikor kint szellőztem a teraszon, bizony én is fáztam egy kicsit. Anyukádnak igaza volt. Lehet, hogy ez az Andris úgy megfázik, hogy egy hétig se megy óvodába!
- Hű, az jó lenne! – csillant fel Tomi szeme, de abban a pillanatban újra elfelhősödött a tekintete. A hajam, meg a szemem… – az sem olyan, ami Ritának tetszik, és azt meg sem választhatom, mint egy nadrágot, vagy egy pólót! – panaszkodott keserűen.
- Emiatt ugyan ne szomorkodj, nagyon sok kisfiú van, akinek pont az ilyen sötétbarna szem, és sötét haj tetszik. Meséljek neked egy történetet, ami az elégedetlenségről szól?
- Nem bánom – enyhült meg Tomi, és végre ráhajtotta fejét a kispárnára.
- Egy falusi portán történt – kezdte a párna -, ahol nagyon sok jószág volt, köztük egy nőstény szamár, akinek nemrég született csacsija. A mama korábban is elégedett volt a sorsával, csak annyi dolga volt, hogy időnként kihúzta a kordét az almáskertbe. Amíg a gazda elvégezte a munkát, metszett, permetezett vagy leszedte a termést, addig ő legelészett, aztán hazahúzta a kocsit. Most meg, hogy fia született, különösen büszke volt. Mikor kis csacsija megerősödött, a gazda kötőféket tett az ő fejére is, és hosszú száron a kordéhoz kötve, együtt baktattak a kertbe.
- Egyik este – folytatta a párna -, amikor az istálló már elcsendesedett, a kis csacsi megkérdezte az anyukáját:
- Mondd mami, nekem miért ilyen fakó szürke a ruhám?
Csacsi mama meghökkent.
- Kisfiam – szólt szelíden -, ez a mi viseletünk, mióta világ a világ! Aki közülünk nem szürke, azt megbámulják, talán meg is kérdőjelezik a fajtáját.
- De én divatos, tarka ruhát szeretnék, olyan nagy barna-fehér foltokkal, mint a tejeskávé, mint a tehénnek van a szomszéd állásban. És szarvat is – tette hozzá szégyellősen. – Akkor nem merne öklelni, amikor megpróbálok szénát csenni a jászlából, vagy legalább én is visszabökdöshetnék. És szakállat is szeretnék, mint a bakkecskéé, meg kurta farkat, mint a malacnak.
- De szépen körbejártad a gazdaságot! – jegyezte meg bólogatva Csacsi mama. - Megtudhatnám, miért vágysz ezekre? – kérdezte kíváncsian.
- A szakálltól például biztosan idősebbnek néznék ki – pislogott sűrűn a kis szamár -, és tekintélyem lenne az udvarban. A farkam bojtja meg mindig útban van, a múltkor is beakadt a csipkebokorba, és kiszakadt belőle egy csomó.
- Egyéb kívánság? – kérdezte csacsi mama nyugodtan.
- A hangomat is szégyellem, mindig azt kotkodálják a tyúkok, hogy „IÁ nagy szamár, két fülével kalapál”! Pedig nem is vagyok nagy szamár! Bezzeg, ha kukorékolni tudnék, mint a kakas, akkor az én hangomra ébredne az egész baromfiudvar, de még a gazda is arra ugrana ki az ágyból!
- Ez bizony igaz! – helyeselt a mama. – Látom, nem érzed magad jól a bőrödben, és mindenki más jobban tetszik neked, mint te magad. Pedig kényelmesen élünk, tiszta almon fekhetünk, elegendő az abrakunk, mindennap megvakargatnak minket és kikefélik a szőrünket. Ha jól számolom, a kisgazdád naponta többször is meglátogat, és úgy megölelget, hogy szinte már féltékeny vagyok, hiszen egészen a születésedig engem szeretgetett. De jó, legyen, amint akarod! Reggelre olyan leszel, amilyen szeretnél, viszont akkor már nem az én kis csacsikám leszel, mert egy szamárkölyök soha nem fest úgy, ahogy te elmondtad.
- Tényleg mama? Olyan lehetek, amilyen szeretnék: tarka szőrrel, szakállal, szarvval és kurta farokkal? És hajnalban már kukorékolhatok is? – lelkendezett a kis buta.
- Bizony-bizony! – bólogatott meggyőzően a mama.
- Én akkor is téged foglak szeretni, és bizony a te fiad leszek! – mondta boldogan, és odabújt a mamájához.
Már mocorgott a hajnal, amikor a kis csacsi éktelen rugdalózásba kezdett, hánykolódott, és rémülten iázott. Nagy nehezen, verejtékben fürödve ébredt, és körbepillantva lassanként fedezte fel, hogy a saját helyén fekszik, és a külseje semmit sem változott, pont olyan, mint tegnap volt, amilyet megszokott.
- Álmodtál valamit kicsim? – nyalta meg a buksiját az anyukája.
- Igen mami, álmodtam – törleszkedett a kis oktondi.
- És mit, ha szabad tudnom?
- Azt álmodtam, hogy szarvam van…
- Remek, hiszen ezt akartad! És hogy állt? – kérdezte az anyukája.
- Beleakadt a jászolba, és letörött… És szakállam is volt, amit a rakoncátlan kisgazdám megcibált…
- Bizonyára nem ismerte meg a kedvenc kis játszótársát… - mondta rejtett mosollyal a szája sarkában csacsi mama.
- A tarka bőrömet pedig megcsipkedte egy durva ember, és megjegyezte, hogy milyen jó cipőt lehet majd készíteni belőle. Ijedtemben elfutottam a hátsó udvarba, de amikor megálltam egy pár harapás fűre, megszálltak a bögölyök, és a kurta farkammal nem tudtam elhessegetni őket az oldalamról. Szörnyű volt! Csíptek, szúrtak ahol értek, és hiába kukorékoltam jajveszékelve, csak ennyit hallottam a konyhából: jut eszembe, vasárnap pörkölt lesz nokedlivel, vén már ez a kakas, van fiatal az új fészekaljából. A gazda felesége kiabált. Nagyon megrémültem, és akkor futni kezdtem, hogy minél előbb ideérjek hozzád mama, a biztonságba, a jó meleg istállóba.
- Milyen szerencse kisfiam, hogy ideértél! – nyugtatta a mamája. – És akarsz-e még másmilyen lenni, mint amilyennek születtél?
- Nem én mama, soha!
- Hát ne is! – iázott egyet csendesen csacsi mama. – Mert jól jegyezd meg, mi attól vagyunk szamarak, mert így nézünk ki, így szeretnek minket, és ilyen külsővel illeszkedünk be a baromfiudvar és az istálló jószágainak seregletébe. Nekem mindenképpen te vagy a világ legszebb, és legaranyosabb kis csacsija. És ha megnősz, másoknak is így fogsz tetszeni, nagy fülekkel, seprű farokkal, szürkén és nagyokat iázva!
A párna itt egy kis szünetet tartott.
- Érted a történetet Tomika? – kérdezte. De mivel választ nem kapott, a tanulságokat nem tudták megbeszélni. A párna csak reménykedni tudott, hogy Tomika hallotta a mesét, és másnapra kialussza a külsejével kapcsolatos változtatás óhaját.
